HTML

2019.12.31. 23:25 Foxybaba

2019 összegzés

2019 mondhatni, a munka éve volt. Év elején nem gondoltam volna, hogy év végére a "saját" áruházam vezetem. Remélem 2020 is ennyire eseménydús lesz munka terén. Ezzel le is zártam a munkát erre az évre.

A legjobb két barátnőm férjhez ment az idén. Jó látni, hogy a boldogság vezérli az életüket. Akármilyen távol is vagyunk egymástól, a barátságunk töretlen marad.

Magánélet... júniusig időm nem volt magamra sem, nem hogy pasizni.

Aztán eljött az a várva várt augusztusi retro party, nem akartam mást, mint kiereszteni a fáradt gőzt, de jöttél Te a mosolyoddal és minden a feje tetejére állt, nálad és nálam is. Veszekedésben azóta is nagyon jók vagyunk. Semmi kétség nincs bennem, hogy akárhányszor is sodor minket össze az élet, az a bizonyos plusz ott lesz bennünk. Hogy miért találkoztunk? Sokat gondolkodtam rajta... még nem tudom a megfelelő választ, talán csak átutazók vagyunk és tanítani jöttünk egymás életébe.

 Aztán mikor betelt a pohár a döntés képtelenséggel, megismertem Őt. Azt se gondoltam, hogy hatással lehet rám, mégis így történt, de én minél jobban ragaszkodtam volna, Ő annál messzebb került tőlem. Rám húzott mindent, holott csak nem állt készen egy kapcsoltra. Aztán egy hónapja beszélgetésbe keveredtünk, bocsánatot kért, amiért akkora f@sz volt. Megbeszéltük, hogy legyünk barátok,"extrával", úgy tűnik, ez talán működik.

Így év végére nekem is elfogyott az energiám, belefáradtam abba, hogy mindenki más helyett belerakjam a 100%-ot.
2020 nyarán végre letelik a tükör törős 7 év.... hátha akkor majd rám talál a hercegem.
Amit még magával hozott ez az év, az a várva várt elengedés, idén nyáron végre azt éreztem, hogy elengedtelek végleg és tiszta, nyitott szívvel állok a világ elé.

Boldog Új Évet!ujevi-hatterkepek-2020-nyitokep.jpg

Szólj hozzá!


2018.12.31. 23:44 Foxybaba

BUÉK

20181231_204059.jpg

Ismét elrohant egy év... motorozás nélkül. Ha valaki két éve megkérdezett volna, eltudom-e képzelni az életem motorozás nélkül, szemközt nevetem és azt válaszolom, olyan sosem lesz. Szinte hihetetlen, de most mégis "megvagyok" nélküle. Az év második fele a munkában elég jól alakult, nem lehet okom panaszra ezen a téren. Barátok terén se nagyon változott a helyzet, igaz, több száz kilóméterre vagyunk egymástól, de megtaláljuk a módját, hogy a másik tudtára adjuk, mennyire fontos. Aztán jön az a mumus magánélet. Úgy tűnik egyenlőre ez a része nem szeretne működni az életemnek. Sokat gondolkodok mi lehet az ok. Valahogy senki sem fog meg. Amikor pedig úgy érzem, ebből lehetne valami, olyan dolgok jönnek előtérbe, amit nem tudok tolerálni. Volt akit megbántottam, sajnálom nagyon, tudom, ez nem vigasz számára, de tiszta szívvel hiszem, ráfog jönni idővel, jobb volt így mindenkinek. Belefáradtam a társkeresésbe, se időt, se energiát nem szeretnék tenni már ebbe. Hiszem, ha valakivel le kell élnem az életem, az rám fog akadni keresés nélkül is. Eszembe jutsz még néha Te is, talán tudatalatt egy gát lett bennem a történtek miatt. Lezártam az életemnek azon részeit is, ami nem épített, csak elvett belőlem. Augusztusban cica tulaj lettem, sokat agyaltam, mennyire jó ötlet, de ma már nem tudnám elképzelni Milu nélkül az életem. Persze néha eltudnám dobni az eszem, annyira eleven és kíváncsi tud lenni. Mindezt leszámítva, imádom a kis szarost.

Tiszta szívből kívánok mindenkinek Szeretetben, Egészségben Boldog Új Évet.

Szólj hozzá!


2017.12.15. 17:31 Foxybaba

img_0280_masolata.JPGPár napja visszaolvastam egy régebbi blogbejegyzésem és az olvasottak láttán elgondolkodtam... még mindig itt tartunk, sőt, a helyzet egyre elszomorítóbb. Ismerkedés, párkapcsolat, kommunikáció, az internet világában, online felületek százai, amik azzal kecsegtetnek, "nálunk fogod megtalálni az igazit".Valahol legbelül mindenki ebben reménykedik, gyors regisztráció, pár kép/mondat magadról és már megy is a keresgélés, jobbra húz, megy a szívecske, megvan a kölcsönös szimpátia és ennyiben meg is állt a dolog. Nagyon ritka ha elkezdődik, esetlegesen egész nap gördülékenyen megy a kommunikáció, ahol megvan az adok-kapok, mind a ketten érdeklődünk, szeretnénk megismerni a másik felet. Egy ideig én sem tudtam eldönteni mit szeretnék, kicsit sok lett a csalódásból, gondoltam jobb lenne lazábbra venni az ismerkedést, de nem, az nem én vagyok, nem ez kell. Igen tudom, sokat várok ... mások szerint, szerintem pedig ez az alap. Őszinteség, tisztelt, kommunikáció. Nem a herceget várom fehér lovon vagy béjemvével. Egy mosolyt szeretnék ami levesz a lábamról, egy tekitet, ami nem tud betelni velem, ha egész nap nézhetne, az sem lenne elég neki. Aki nem fut el, ha feltárom neki mit érzek, hogy én régimódi lány vagyok, szeretnék házasodni, mert számomra a tisztelet jele és ha megérett rá a kapcsolat, szeretnék gyerekeket, akikben viszont látom a mosolyunkat, tekintetünket. Jó lenne végre valakivel megosztani az életem, a jót és a rosszat is, esténként öleléssel, csókkal hazavárni, ugyanígy útnak indítani reggelente. Milliónyi közös élményt átélni, amiről majd a teraszon ülve lehet mesélni a gyerekeknek, unokáknak. Átsegíteni egymást a hullámvölgyeken, kézenfogva, mert tudjuk, együtt képesek vagyunk minden rosszat leküzdeni. Aki tudja mit jelent a szerelem, szenvedély, tisztelet, nyitottság, feltétel nélküli bizalom együttese. Aki rámnéz és tudja, akire ránézek és egy szó nélkül tudom, mi jár a fejében.

Párkapcsolatok ezreiben élnek nők és férfiak barátként egymás mellett, akiket csak az ismeretlentől való félelem tart vissza a boldogságtól, ha tényleg úgy érezzük, hogy mindent megtettünk, elkövettünk a kapcsolatért, de mégsem működik, nincsenek már érzések, adjuk meg magunknak és a másiknak is az esélyt, hogy boldog lehessen valaki mással! Viszont, ha még bennünk szunnyadnak az érzések, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy újra nőként és férfiként éljünk egymással és ne felejtsünk el őszintén kommunikálni, néha csodákra képes. Ne hagyjuk, hogy a félelem uraljon minket, sosem jó tanácsadó. Ami pedig a legfontosabb, merjünk szeretni, a mostban élni!

Szólj hozzá!


2017.06.27. 22:01 Foxybaba

Hát, ennyi volt!

Még utoljára itt voltál. Te nem tudtad, lehet én sem vallottam be magamnak, de a szívem érezte, hogy ez lesz az utolsó. 

Utolsó csók, utolsó érintés... Minden egyes alkalommal miután itt jártál, mindig egy kicsit meghaltam, de még így sem tudtam nemet mondani, se neked, se magamnak. Az elmúlt hetekben nem beszéltünk, már kezdtem fellélegezni, talán végre elindult az elengedési folyamat bennem, jobban voltam, aztán üzentél és ismét jött az érzés, mert az agyam hiába tudja, hogy már nem érzel semmit, a szívem még reménykedik. Tegnap végre erőt vettem magamon és megírtam neked, ne találkozzunk többet. Hihetetlen erő kellett hozzá, de meg kellett lépnem, mert újra a régi, mosolygós Ani szeretnék lenni. Az üzenet után alig bírtam elviselni a gondolataim, így útra keltem, mert nem volt erőm itthon ülni és várni a választ, muszáj volt menni, útra kelni, el messzire, magam elöl elfutni, kicsit nem gondolkodni, csak vezetni, élvezni ahogy a napocska melegíti az arcom, a hajamba belekap a szél. Szabad szeretnék lenni, végre lebontani azt a hatalmas gátat ami visszahúz, amikor valakivel jól érzem magam. Viszlát! 

Szólj hozzá!


2016.05.10. 21:50 Foxybaba

Miről álmodik a lány...?!

Kezdődhetne ez a történet is úgy, ahogyan a többi kiszámítható lánymese. A lány rátalál élete szerelmére, elveszett családjára, ami persze egyértelműen gazdagsággal együtt jár, de ez most nem ilyen fejezet lesz. 

ry-0h_4g.jpg

 

"Szóval, van egy lány, aki réges régen járt egy supermoto versenyen. A lányt magával ragadta ez a sport, akkoriban gondolni se mert arra, h egyszer majd ő is rajthoz fog állni. Teltek az évek, a lány kitartóan járt ezekre a versenyekre, mígnem egyszer megpillantott valakit ... Egy másik hölgyet, a rajtrácson, a srácok táborában. Ebben a pillanatban megszületett az elhatározás a szívében, egyszer ő is ott fog állni, egyszer neki is sikerülni fog rajthoz állni, versenybe szállni. Évek múltával egy kicsit megfakulni látszott ez az álom, a lány nem bízott annyira magában h megmerje tenni ezt a számára nagyon nagy lépést. Aztán jött egy nosztalgikus, képnézegetős decemberi délután és előtört a lányból ez az álom, az érzés, ami arra biztatta, hogy képes rá, egyedül is megtudja csinálni. Volt 4 hónapja felkészülni. Kitartóan járt edzésekre, küzdött magával, a kilókkal és végül legyőzte saját magát. Néha nem volt könnyű, feladta volna, mert ezt a legkönnyebb, elhitetni magunkkal, hogy nem vagyunk rá képesek, de ahogy az élet bármely területén, itt sem adta fel a harcot, a megálmodott cél lebegett a szeme előtt, ez vitte előre. A múlthétvégén a lány elkezdte megvalósítani az álmát, rajthoz állt. Félelemmel és büszkeséggel vegyültek az érzései, a lelkében vihar tombolt, hogy vajon jó döntést hozott, vajon elfogadják őt ebben a környezetben, a férfiak világában?! Amikor az első futam véget ért, már tudta, a válasz ott lüktetett benne; Igen, itt a helyem! A nap végére a lány érezte, a számára kijelölt úton halad, amiben versenytársai közül sokan megerősítették. A lány visszatért otthonába és már készül a következő megmérettetésre!"

 

Ui.: Ahogy ígértem, Kakucson vége a lányoskodásnak!  

Szólj hozzá!


2015.12.31. 20:31 Foxybaba

Boldog Új Évet! :)

_20151231_202119.JPGEz az év is elrohant, a vártál ismét gyorsabban! Szövődtek új barátságok a régiek mellé, ami megmutatta h mégsem vagyok annyira magamnak való! :) Kedves Család és Barátok! Szeretném megköszönni h mellettem vagytok, akkor is, mikor magam sem tudom elviselni! Ebben az évben is sok minden történt, fel se tudnám sorolni, ami talán a legfontosabb, h motorozással teli évet zártam. Arról a rengeteg koncertről nem is beszélve, ahova sikerült eljutnom. Voltak emberek akik elmaradtak az életemből, akik megbántottak vagy akiket én bántottam meg, de az élet ilyen, ami nem öl meg az megerősít! Célok, tervek megvannak 2016-ra is, kisebbek, nagyobbak, bízom benne h sikerül megvalósítanom amit "megálmodtam"!
Kívánok Nektek Szeretetben, Sikerekben, Motorozásban Gazdag Boldog Új Évet!

Szólj hozzá!


2015.07.30. 21:14 Foxybaba

"kicsi Ani"

11150942_893094337419017_2978215638613808542_n.jpg

Nem gondoltam h még valaha fogok írni ebbe a blogba, de valami újra pötyögésre késztetett. Január, az a bizonyos, mikor elterveztem, mit nekem pasik, jön a tavasz, csakis a Bergi és én vagyunk a lényeg. Erre megjelentél Te ... csak írtál, írtál, persze nem vettelek komolyan, volt, h vissza se írtam, de kitartottál, míg egy februári napon elkezdődött részemről is valami. Emlékszem egész nap chat-eltünk, nem számított semmi, csak mi ketten. Jött a kötődés, a kötődéssel együtt a küzdelem, én itthon, Te kint. Volt h napok teltek el kommunikáció nélkül, mert nem voltál net közelben, ilyenkor mindig oldalakat gépeltem, mert tudtam, sokszor ez tart életben téged, nem volt titok, engem is. Mikor esténként hallottam a hangod, ahogyan mosolyt tudok csalni az arcodra egy átdolgozott nap után... mindennél többet jelentett. Hallani ahogyan mondod Ani, kicsi Anim. Volt mikor elakartál lökni magadtól, de én nem adtam fel, egy hét után jött az sms: "ne haragudj Ani, azt hittem könnyebb lesz ha nem beszélünk, de hülye voltam, nem bírom nélküled". Végül mikor otthon voltam Fejérben találkoztunk és megígérted, nem fox soha többet eltűnni, nekem nem. Mondtad mennyire küzd az eszed a szíveddel, tudod h még egy ilyen lány nem lesz az életedben, de nem teheted meg h itthon maradsz. A mostani hétvége kellett ahhoz h megtudjam miért. Álltam döbbent arccal és nem tudtam mást, mint pislogni. Ismersz, tudhatnád jól, ha tisztában lettem volna a tényekkel, sosem kértem volna, h gyere haza hozzám, sosem hagytam volna h kialakuljon bármily nemű kötődés. Nem az fájt, amit megtudtam, hanem h nem Tőled tudtam meg. Itt az ideje végleg elengednem, mert már nem szeretnék nyerni, így nem. A szívemben mindig lesz egy kis hely számodra ahol "kicsi Ani" maradok, csak neked B.....om. Mindig vigyázz magadra! 

Szépséges tündér kicsi Ani 

Szólj hozzá!


2014.02.28. 21:43 Foxybaba

30

Egy igazán jól sikerült szülinapi torta magamnak!

Szólj hozzá!


2014.02.20. 16:14 Foxybaba

;-) köszönöm

Most, h visszatekintek a múltra látom csak igazán mennyire erős voltam. Felnőttem! Hagytam, hadd menjen, ha már úgy érzi, nem akarja velem megosztani az életét. Igaz, majd belehaltam és szerettem volna h egy rossz álom legyen az egész, egyik reggel felkelni, kinyitni a szemem és Őt pillantani meg amint békésen szundikál... Gyorsan múlik az idő, lassan egy éve h egyedül járom az utam, kezdek rájönni, h egy nagy szívességet tett nekem ez az elválás. Végre újra a "régi" mosolygós csajszi vagyok, aki úgy éli az életét ahogyan azt szeretné és nem úgy, ahogyan azt mások jónak látják. Innentől kezdve nincs olyan ember aki letudna téríteni arról az útról amit kitűztem célomul magam elé.

Szólj hozzá!


2014.01.27. 21:13 Foxybaba

Egyedül

"Ha a társas rendszerünk nem erősíti meg a céljainkat, akkor jobb, ha egyedül járjuk az utunkat."

David Aaron Kessler

Szólj hozzá!


2014.01.27. 20:27 Foxybaba

Rockmaraton - Pécs

A nyár egyik legjobb kalandjának ígérkezik!

-Sepultura

-Depresszió

-Road

-Ossian

-Lord

stb...

Szólj hozzá!


2014.01.22. 21:35 Foxybaba

Cél, motiváció, álom!

Kisautó

Verseny

Nyaralás

"Ne tedd mástól függővé a boldogságod, felesleges. Legyél kerek, egész, olyan, akinek egyetlen célja van, méghozzá az, hogy boldog legyen. Saját erőből, másoktól függetlenül. Legyél az, aki nem mástól várja el, hogy behozza az életébe a teljességet, hanem magának teremti meg azt, így tökéletesen tisztában van azzal, hogy az mennyit ér. Nem eszközként használja az embereket a maga boldogságához, hanem fényt hoz az életükbe, így vissza is kapja a fényt. Beenged, de csak azt hagyja bent, aki nem töri össze az életét. Azt, aki szebbé teszi, teljesebbé, új színeket mutat neki."

Oravecz Nóra

Szólj hozzá!


2014.01.17. 22:57 Foxybaba

Elhatározás

"Beleszakadhat a szíved, sőt, bele is fog, ha folyton csak adsz, és vissza sem kapod a másiktól - figyelmet, a törődést, a szeretetet. Persze, nem azt kell nézni, hogy mit kapsz cserébe, az Élet úgyis visszaadja valahol, de érdemes odafigyelned magadra. Arra, hogy vajon mikor tolod az energiát feleslegesen, és mikor van az, hogy már figyelmet sem kapsz? Csináld csak, de egyszer azon kapod majd magad, hogy szép lassan elfogysz. Adnál, de nincs miből. Mosolyognál, de nem őszinte. Olyankor kell átgondolnod: vajon kiknek adtál pillanatot? Ugyan ki volt az, aki értékelte, becsülte, mert nem kell több. (...) A kérdés csak az, hogy mikor veszed észre, hogy a másikat valójában nem is érdekled, és mikor képzeled azt ennek ellenére is, hogy ez nincs így. Mert van, amikor olyanoknak adsz energiát, akik valójában magasról tesznek rád és a mosolyaidra. Te vajon kire szánod a napjaidat, a pillanatokat? Gondold meg. Érték."

Szólj hozzá!


2014.01.14. 21:32 Foxybaba

"Elég az, ami vagyok"

"Teljes az, akinek érzései vannak. Aki mer hibázni, és nem sírni felette, hogy Úristen, most mi lesz. Mi lenne, megy tovább, és harcol, addig, amíg el nem éri a célját. Kimutatja, ha szeret, és nem fél összetörni. Miért is félne? Hiszen tudja magát adni, hogy is ne tudná. Ismeri a saját lelkét, minden egyes gondolatával tisztában van, így nincs miért félnie. Nem a pillanatban találja ki magát. Ő már ismeri a lelkét. Nem gagyog butaságokat össze-vissza, tudatos. Tudja, hogy mit akar az élettől, hogy mennyit várhat el magától. Nem a festék, vagy a ruha teszi vonzóvá, hanem a fellépése: ragyog, tündököl, képtelenség elmenni mellette. Tisztában van azzal, hogy butaság a tökéletest keresni, mert olyan nincs. Olyan viszont van, amikor találsz valakit, aki elfogad úgy, ahogy vagy. Hiszen legbelül valójában mindannyian arra vágyunk, hogy azért szeressenek, amilyenek vagyunk. Érezni, hogy „elég az, ami vagyok”."

Oravecz Nóra

Szólj hozzá!


2014.01.07. 16:07 Foxybaba

2013.12.13.

Nehéz megfogalmazni mi zajlik most bennem. Egyszerre vagyok boldog és szomorú. A szívem tele van szeretettel, kétséggel. Véletlenül futottunk össze és ha nincs egy közös imerős, nem figyelünk fel a másikra. Ennek már lassan egy hónapja, azóta minden nap beszélünk, amikor időnk engedi találkozunk. Nagyon jól érzem magam a társaságában és tudom-érzem, hogy ezzel Ő is így van, kedvel engem. Őszintén tudunk kommunikálni egymással, még ha néha fáj is egy - egy mondat. Ő nem akarja lekötni magát, viszont én állandóságra vágyom. Nem tudom hogyan lesz így tovább, majd az idő eldönti. Talán Ő is csak egy szereplő azon az úton ami a boldogsághoz vezet.

"Nem baj, ha olyasvalakit szeret az ember, aki nem szereti viszont, de csak akkor, ha az illető rászolgál a szeretetre. Ha kiérdemli azt!"

Cassandra Clare

Szólj hozzá!


2013.11.10. 18:48 Foxybaba

Igazi

Három éve kezdődött minden, egy ártatlan Fb hozzászólással, amit beszélgetések tömkelege követett hónapokon keresztül, mígnem megtörtént az első találkozó. Brezova, supermoto bajnokság, szerelem első látásra. Előtte nem igen hittem, hogy tényleg létezik "IGAZI", de ott, abban a pillanatban mikor megláttam és rám nézett tudtam, Ő az. Megmagyarázhatatlan érzés, elmondani szavakkal nem is lehet, aki nem tapasztalta nem értheti. Szó szerint ragyogtam mellette. Biztos mindenki látta már a Szerelmünk lapjai c. filmet (aki mégsem, annak ajánlom nézze meg) és követte végig Allie és Noah viharos szerelmi történetét. Hozzájuk hasonlóan nálunk is voltak szép percek, órák, napok amiket együtt töltöttünk, voltak veszekedések, sírások, de minden megélt jó és rossz pillanatért hálát adok amit átélhettem vele, pedig egy ország választ el tőle. Év elején azt gondoltam elmúlt és nem jön többet ez az érzés, nem lesz hatással rám, de tévedtem, elég volt meglátni, máris előtört minden amit lezártnak hittem. Hihetetlen, hogy már három éve tart és el nem múlik. Még pár hét és újra találkozunk. Most ez az ami erőt ad, amiért érdemes minden egyes nap felkelni, erősnek lenni és menni az úton tovább.

"Az igazi szerelem a végtelenbe nyújtja és érezhetetlenül könnyűvé párolja a kötelékeket. És mégis a legszívósabb kötelék ez, ami embert emberhez fűzhet: a bizalom. Az igazi szerelmespárt nem azok jelképezik, akik egymáshoz bújva, egymás szemében mereven megbűvölődve, vakon és süketen lebegnek a zajló világban. Az igazi szerelmesek szabadon, derűsen mennek a maguk útján még akkor is, ha ez az út jobbra-balra messze viszi őket egymástól. Elfogulatlanul, szabadon nézik az élet kínálkozó szépségeit és tiszta szívvel gyönyörködnek bennök. A tépelődő féltés helyett a hit bizonyossága van bennök, ez teszi őket olyan derűsekké. És ha néha a távolból összeakad a tekintetük, egy-egy mosollyal üzennek egymásnak, hogy semmi baj sincs."

Nagy Endre

Szólj hozzá!


2013.10.11. 22:59 Foxybaba

Kapcsolatok

Egy ismerős nyár közepén azt mondta, nagy elvárásaim vannak az emberekkel, férfiakkal kapcsolatban. Kezdem azt hinni, igaza volt. Semmi nem az aminek látszik ... Barátkozunk, ismerkedünk de már az első lépéseknél elbukunk. Egyik nap még jelentettél valamit, a másikon már mintha nem is léteznél. Ehhez elég az elmúlt 1 hetet figyelembe venni. Hívtak, találkoztunk, utána semmi. Barátkoztunk, beszélgettünk, hazudtak. Sajnos ezt folytathatnám tovább. Eközben mindenki azzal jön, ne üljek itthon, ismerkedjek, randizzak. De minek? Az emberek nem szeretik ha őszinte vagy. Nekik csak az kell, amit hallani akarnak, igazából nem kíváncsiak arra mit gondolsz, mit érzel. Én kizárom az ilyen embereket az életemből nagyon hamar, tudom, ez sem tetszik, de mi értelme lenne hazudozni? Unom már, hogy szinte csak ilyen emberekkel hoz össze a sors. Egy kicsit nézzünk magunkba és gondolkozzunk el, mert az élet elrepül felettünk és észre se vesszük, hogy közben egyedül maradtunk.

Szólj hozzá!


2013.08.09. 10:05 Foxybaba

Két szív, egy lélek ...

"Igazából nincsenek határok. Bármit elérhetünk, bárhova elmehetünk, minden csak a gondolatokon múlik. Azon, hogy mennyire korlátozod magad, és zárod el totálisan annak a lehetőségétől, hogy valóra váljon az, amire annyira vágysz. (...) A kérdés, hogy mekkorát mersz álmodni, mersz-e benne hinni eléggé, tiszta szívből, minden áldott nap. Fel mered-e vállalni, kiállni mellette, akkor is, amikor azt mondják mások, hogy ez butaság, mersz-e menni előre, egyedül maradni az álmaiddal, mert senki sem hisz benned? Ha igen, győztes vagy. Nyert ügyed van. A kérdés, hogy még meddig tartasz ki."

Oravecz Nóra

Szólj hozzá!


2013.06.27. 22:46 Foxybaba

Oravecz Nóra

"Érzelmi analfabéták tucatjaival körülvéve éljük napjainkat. Gyakran észre sem vesszük egészen addig, amíg nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy muszáj legyen érzésekről beszélgetni – hiszen normális, felnőtt emberek ezt teszik. Zárva, elzárkózva, bezárkózva élnek emberek ezrei minden áldott nap. Ragaszkodnak, bepakolnak az életükbe, és önző módon csak a saját érdekeiket helyezik előtérbe. Semmi más nem is számít. Miért számítana? Besétálnak az életedbe, maradnak is, egészen addig, amíg szembesülniük kell azzal, hogy az embereknek bizony vannak érzései, amiket csak azok kaphatnak meg, akik valóban értékelik azokat. Van, aki nem teszi. Van, aki bezár, mert most az olyan menő. Élhetsz kapcsolatokban, barátságokban, ám egy életünk van. Egyetlen, amit meghatároz az, hogy kiket teszel bele. Pakolj olyanokat, akik rettegnek az emberi érzésektől, attól, hogy közel engedjenek magukhoz, és te is ilyenné válsz. Legyenek érzéseid, akit elijeszt, az mehet is. Nincs szükséged rá. Egy percig se fogd vissza magad, tudod miért? Mert lesz, akinek pont az lesz a minden, ami belőled árad. Az teszi majd többé, boldoggá, teljessé, és nem az állandó álcák mögött való rejtőzködés. Az nem élet.

Tipp: Őszinteség, nyitottság, bátran. Tisztázd, hogy mit akarsz, és merd közölni. Mit veszíthetsz? SEMMIT. Nem egy olyan barátom van, aki gondolkodás nélkül el meri mondani, hogy mi zajlik benne, hogy mit akar, és pontosan ezért van köztünk mély kapcsolat. Azért, mert látom, hogy BÁRMIT megoszthatok vele, és ez oda- vissza működik. Döntsd el hogy értelmetlen kötődésekre szeretnéd az életedet fecsérelni, vagy igaz kötelékekre, olyanokra, amik bármikor ott vannak, amikor szükséged van rájuk. Csak az őszinteségnek van értelme, csak annak, hogy valóban szeretjük egymást."

Szólj hozzá!


2012.06.13. 23:03 Foxybaba

3. Évforduló

" Szeretlek és folytathatnám: szeretlek, mint... és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat, jól hangzó, kevésbé kopott, de így mondom pőrén, dísztelen, vedd vallomásnak vagy tényközlésnek, akár messze vagy, akár a szomszéd szobában, akármi volt, van, vagy lesz velünk, igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom: szeretlek! "

Szólj hozzá!


2012.05.29. 22:20 Foxybaba

Ady Endre - Őrizem a szemed

" Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet. "

Szólj hozzá!


2012.03.19. 21:02 Foxybaba

Váci Mihály - Semmi az egész

Várom, hogy visszatérj, szótlan a szemembe nézz, mosolyogj szomorún: - Semmi az egész! Semmi az egész. Minden volt - ennyi lett! Vezess már haza engem. Szorítsd a kezemet. Éjjelenként majd néha, ha erősek leszünk, amit remélni kellene - arra emlékezünk.

Szólj hozzá!


2012.02.02. 23:50 Foxybaba

...

" Tudom, néha jobb így maradni, önmagunkba fordulva, magunkba zárkózva. Mert elég egy pillantás, hogy meginogjunk, elég, ha valaki kinyújtja a kezét, és máris érezzük, mennyire törékenyek, mennyire sebezhetőek vagyunk, és minden összeomlik, akár egy gyufából emelt piramis. "

Szólj hozzá!


2011.12.31. 21:39 Foxybaba

Happy New Year!

" Adjon az Úr kenyeret sokat asztalodra, hozzon neked meleget, hitet a házadba, éltessen, hogy élni tudj, veszni sose hagyjon, öltöztetve szívedet vendéged maradjon.

Adjon az Úr égi fényt, reményt a lelkedbe, szeretettel öleljen reggel, délben, este, ott legyen ha elesel, ébresszen, hogy felkelj, tüze vigyen utadon mindörökké. Ámen. "

Szólj hozzá!


2011.12.25. 18:02 Foxybaba

Merry Christmas

Szép karácsony éjjelén

Szép karácsony éjjelén, pici szoba szegletén, fát díszít egy tündérlány, ruhája mint szivárvány.

Sietnem kell szaporán, sok fenyőfa vár reám, oly boldogan dalolok, a tündérlét jó dolog.

Ide csillagot rakok, amoda egy jégcsapot, gömböm is van még elég, gyertyáimnak fénye szép.

Reggel, ha a Nap feljő, pompázik a szép fenyő, gyermek arcán ragyogás, szeme csupa csillogás.

Szép karácsony reggelén, pici szoba szegletén, örül egy szép kisleány, s elsuhan egy tündérszárny.

Szólj hozzá!


2011.11.11. 16:06 Foxybaba

Köszönöm!

" Szemünket az éjhez edzve hallgattuk a szél szavát, a szél szavát; remegő szánk szólni nem mert s két szomorú, szerelemvert, ölelkező árva embert megölelt az éj s a vágy. "

Szólj hozzá!


2011.10.28. 15:29 Foxybaba

;-(

" ... jobb talán elfogadni hogy az elfutó utak fájdalma itt marad szívemet szorítja ezen a magányos éjszakán

a lepréselt pillanatok lassan kihullnak az emlékezetből: valami jó volt megremegett tőle a hangom hol vagy már te világot felfedező szerelem?

talán a Dunántúlon vagy a Tisza partján faggatod az időt amelyik magára hagyott ebben a lombhullató őszben amikor csak egy eltévedt varjú tollászkodik az erkély rácsán ... "

Szólj hozzá!


2011.10.15. 13:44 Foxybaba

Móra Ferenc - A szív

A szív a legfurcsább csavargó, vigyázzatok reá nagyon! A megszokás halála néki, de mindig kész van útra kélni, ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó, a tolvaj-utat kedveli, hiába tiltja tilalomfa, nem hajt veszélyre, tilalomra, még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó, minden lépése új talány: onnan szalad, hol rája várnak, s hívatlanul oson be másnap pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó, ne bánjatok durván vele! Mert ahonnan elűzték egyszer, hívhatják vissza bár ezerszer, nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó - dölyfös kacajjal elszalad, hogy megalázva, elgyötörve visszalopódzék a küszöbre, hol csupa dacból megszakad.

Szólj hozzá!


2011.09.28. 01:07 Foxybaba

...

" Van olyan, amikor emberek némán egymásba áradnak. Nem azonnal feltámadó érzelem ez, mert ez nem ilyen közhelyes. Csak annak az ígérete. De megérezni a szenvedély esélyét... "

" Nem emlékszem, hogy mikor változott meg minden, csak éreztem, hogy megtörtént. Egy nap még legyőzhetetlen voltam, érinthetetlen, a következőben a szívem mintha a mellkasomon kívül vert volna, kitéve minden veszélynek. "

Szólj hozzá!


2011.09.02. 23:52 Foxybaba

Váci Mihály - Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék! Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, hogy ne szeressék! Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék. Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék. Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék. Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat, ezüstös karácsonyestét? Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van, és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit, - azt se, hogy szeressék. Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még, szeressen még. Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el egy-egy estét.

Szólj hozzá!


2011.08.16. 23:19 Foxybaba

Az első igazi verseny

"Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni."

Szólj hozzá!


2011.07.21. 10:29 Foxybaba

Partizánske

"Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízű barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat."

"Dühös vagyok, mert nagyon kedvellek, anélkül, hogy bármit is tudnék rólad."

"Van a szeretet... Megfoghatatlan, megzabolázhatatlan, elsöprő. Nem kérdezi, jöhet-e, egyszer csak itt áll előtted, beléd bújik, birtokba veszi szívedet, és nincs mit tenni. Próbálhatsz menekülni, elbújni, próbálhatod elkergetni, de nem lehet. Hiába kérdezed: miért pont őt választotta - nem felel. Hiába mondod neki: nem lehet - hallgat. És szeret. Szeret tovább. Szereti őt, akit választott. Akaratod, eszed, próbálkozásaid ellenére."

Szólj hozzá!


2011.06.30. 18:40 Foxybaba

...

"Újra akarom kezdeni az életem... El akarom követni azokat a kis bűnöket, amelyekre mindig vágytam, de amelyekhez soha nem volt elég bátorságom. (...) Majd szerzek új barátokat, és megtanítom őket arra, hogy ha mernek őrültek lenni, akkor bölcsek is lesznek. Csak felejtsék el az illemszabályokat, és fedezzék fel az igazi énjüket, a legtitkosabb vágyaikat, keressék a kalandokat, és főleg ÉLJENEK!"

Szólj hozzá!


2011.05.01. 00:43 Foxybaba

Desperado - Ég Veled

Még remegsz, s elcsuklik hangod. Hozzám bújsz, könnyes az arcod. Tétován, mintha mondanál valamit, Majd beletörõdsz, hisz tudod, semmi sem változik.

Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed, Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled! Az út most kettéágazik, sok minden változik, Hát ég veled, nehéz lesz nélküled.

Egy nyitott könyv, ami rólunk szólt talán. Így volt szép, de a jövõt nem mi írjuk ezután. De kaptunk még benne egy utolsó lapot, Ez lesz a legszomorúbb , már te is tudod.

Szólj hozzá!


2011.03.16. 08:19 Foxybaba

Döntés

A valóságot (magunkat, másokat, az életet, Istent) mindnyájan értelmünk szemein keresztül fogjuk fel. Mégis különbözőképpen látjuk ezeket. A valóságról alkotott képed nem az enyém, és fordítva: az enyém nem a tied. Mindkettőnk képe a valóságról korlátolt és elégtelen, de különbözőképpen. Mindketten félremagyarázzuk és eltorzítjuk a valóságot, de különböző módon. Mindketten látunk valamit a rendelkezésünkre álló igazságból és szépségből, melyre a másik vak. A lényeg az, hogy e vízió dimenziói és tisztasága határozza meg világunk dimenzióit és életünk minőségét. Amilyen mértékben vakok vagyunk, illetve amilyen mértékben torzítjuk a valóságot, oly mértékben csökken életünk és boldogságunk. Következésképp, ha meg akarunk változtatni, akkor először ezen az alapvető vízión, vagyis a valóság felfogásán kell változtatnunk. A növekedés és a teljesebb élet szemléletváltozást követel. A korlátozó, büntető látásmód valójában lánc, amely gúzsba köt bennünket. Egy helyben toporgunk, minden egyes nap másolata az előzőnek és minden év ismétlése az előző év szomorúságának. Ahhoz, hogy megértsük, miért maradnak olyan sokan a torz látásmód önkéntes rabjai, látnunk kell, hogyan határoz meg bennünket a látásmódunk. Így világosabbá válhat, miért vonakodunk annyira attól, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk azt a látásmódot, amellyel elkezdtük életutunkat. Amikor mi emberek először befelé tekintünk, a saját benső világunkba, és aztán kifelé, a valóság többi részére, rögtön rendet, sémát és szabályszerűségeket kezdünk keresni. Megtanuljuk összekötni az okokat a hatásukkal. Egyszóval kiszámíthatóságot keresünk. Biztonságérzettel tölt el bennünket, ha tudjuk mit várjunk. Tetteink és reakcióink sémákba illeszkednek, amelyek azon alapulnak, hogy miként észleljük a valóságot, és hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az élet kiszámíthatóvá válik és reakcióink következetesek lesznek. Ennek ellentéte a káosz. A káosz kiszámíthatatlanságot és következetlenséget von maga után. A káosz összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon félelmetes élmény. Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen nehézkesen tudjuk megváltoztatni látásmódunkat, akkor is, ha ez könyörtelenül börtönben tart minket. Fogságban tart a félelem, amely azt sugallja, hogy ha elveszítem régi látásmódomat, amely kiszámíthatóságot biztosított, akkor káosz lesz úrrá rajtam. A gond csak az, hogy nincs rá biztosíték, hogy az új jobb lesz, mint a régi. Ki akarná felcserélni a régit újra, minden biztosíték nélkül? Tudom, hogy mit birtokolok, nem tudom azonban, hogy mit fogok kapni vagy éppen mit veszíthetek. Minden változásban van halál és újjászületés. Meghalni a réginek és újjászületni az újnak: ez félelmetes távlat. Ha feladom régi látásmódomat, amely bizonyos értelmet adott életemnek és viselkedésemnek irányt mutatott, akkor az új látásmód ad e majd ugyanilyen biztonságot az életemnek? 100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják. (John Powell)

Szólj hozzá!


2011.02.12. 05:19 Foxybaba

:(

"Ő engem megölt. Ő sok olyant tett, amit férfinak, becsületes embernek nem szabad tenni - és én mégsem tudom őt gyűlölni. "Tegnap még szerettelek, holnap már gyűlölni foglak!" - Lehet azt mondani, lehet azt megtenni; de nem lehet azt - érzeni."

Szólj hozzá!


2011.02.10. 06:58 Foxybaba

Vitya

" A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem. "

Szólj hozzá!


2011.01.08. 22:21 Foxybaba

Miért nem lehetünk egyedül boldogok? Persze, jöhet mindenki azzal a szarsággal, hogy csak szeresd magad és jó lesz minden, de ez nem így van! Alapvetően társas lények vagyunk, úgy teljes az életünk, ha megoszthatjuk valaki mással. De mi van akkor ha szeretünk, de mégsem működik együtt? Miért nem tudnak az emberek már teljes szívvel, ŐSZINTÉN szeretni? Olyan nagy kiváltság lenne ez? Lassan már semmit sem értek és nincs energiám minduntalan újrakezdeni az életet!

Szólj hozzá!


2010.12.24. 19:29 Foxybaba

Karácsony!

Ady Endre: Karácsony (részlet)

" Bántja lelkem a nagy város Durva zaja,

De jó volna ünnepelni Odahaza.

De jó volna tiszta szívből

- Úgy mint régen -

Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent Elfeledni,

De jó volna játszadozó Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni

, Szeretetben üdvözülni. "

Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!

Szólj hozzá!


2010.12.04. 08:10 Foxybaba

Nyíregyháza terem-cross

Már alig vártam a szombat reggelt, de végre eljött.10-re megérkezett Keme Évivel és kezdetét vette a Nyíregyházáig tartó vége láthatatlan utazás. Eger magasságában felvettük kedves barátnőmet, Elit is. Innen már csak 1 óra és célba értünk. Nyíregyen belül könnyen oda találtunk a szálláshoz, lepakoltunk és egy kisebb megbeszélés után eldöntöttük mit nekünk pár km, gyalog indulunk útnak (hátha közben akad egy hambis és falatozni is tudunk). Nah, mondanom se kell, rosszul döntöttünk. Az út felénél már dideregve imádkoztunk, hogy legalább egy MCdönci legyen a közelbe. Ezt a célt sikerült elérni. Miután "belakmároztunk" újult erővel nekivágtunk az út folytatásának. A legnagyobb örömet az jelentette mikor megláttuk a Bujtosi Szabadidő Csarnokot. Egyhangúan sóhajtottunk fel, végre itt vagyunk! Egy apró egyeztetést követően már bent is voltunk. Megkerestük Sanyát, kifaggattuk hogyan mennek itt a dolgok s egy kevés beszélgetés után kerestünk magunknak helyet a lelátón, mert az első rajthoz készülődtek a riderek. Életem első terem-cross versenyén voltam és ahogy vártam le is nyűgözött teljesen. A versenyek több mint 4 órán keresztül zajlottak, miközben rájöttünk, hogy még kabátban is alul vagyunk öltözve. Gyorsan vettünk egy forró teát, találtunk egy meleg radiátort magunknak és vártuk a felolvadást. Az első nap végeredménye nem maradt el a várttól, Sanya a kategóriájában megnyerte az összes futamot. :) Az eredmény hirdetés után visszamentünk a szállásra, kicsit megalapoztuk az estét és a szomszédos étteremben vacsoráztunk. Persze "mázlink" volt, mert pont karaoke estet tartottak. Hihetetlen de az alatt a röpke óra alatt míg ettünk nem hangzott fel szinte semmi más, csak a frankón lélekölős depis zenék .... Vacsora után elkezdtük összeszedni magunkat az esti terem-crossos "afterpartyra"és olyan éjfél körül Elivel taxiba ültünk, felvettünk még egy kedves "idegent" és megérkeztünk az esti buli helyszínére. Eleinte elég gyászosnak tűnt a hangulat, de nem kellett fél óra és eszméletlenül jól éreztük magunkat. Ezt köszönhettük a zenei felhozatalnak. 10-15 éves slágereket hallhattunk, de meg merem kockáztatni, hogy volt ott régebbi is. :) Teljesen elvarázsolt, megint 16 évesnek éreztem magam. Egy kis túlzással talán, de azt mondhatom, hogy réges régen éreztem ilyen jól magam egy szórakozó helyen. Hajnal tájt úgy gondoltuk ideje aludni is egy kicsit. Egy elképesztő éjjelt magunk után hagyva fáradtan, egyben boldogan lezártuk az estét. A reggel hamar eljött mivel de. 10-ig elkellett hagyni a szobát. Kicsit nyúzottan, ugyanakkor még az este hangulatával a lelkünkben a csarnokhoz kocsikáztunk. Mindenhol ismerős arcok voltak az esti partyról, ki tudja miért, mindenki mosolygott ránk. Ekkor felmerült bennünk a gyanú, talán túl jól sikerült az este, de nem hinném, hogy ez állt a dolgok mögött, mivel egész este csak táncoltunk, csak táncoltunk, csak táncoltunk ... Délután 3-kor kezdődtek a versenyek, ezért mi úgy döntöttünk nyakunkba vesszük Nyíregyet. Elsétáltunk a belvárosba, ittunk egy finom forró kávét - csokit és közben kibeszéltük az estét, az élet nagy dolgait. Megkerestük a plazat, átfutottunk pár boltot, ebédeltünk egyet és indultunk vissza a csarnokba. Most már tudtuk hol kell ülő helyet nézni magunknak, hogy ne nagyon, hanem csak egy picit fázzunk. A vasárnapi versenyek eredményei hasonlóan alakultak mint előző nap. Sanya megnyerte mind két napot és a döntőt is! Gratula neki itt is!!! Miután kihirdették az eredményeket útnak indultunk haza. Közben megbeszéltük a hétvége történéseit. Szép volt, jó volt, de rettenetesen hideg volt. Gödöllő tájékán még úgy gondolta az időjárás, hogy megtréfál minket. Az autópálya lefagyott és csúszott rendesen, de vettük az akadályt és folytattuk utunkat hazafelé. Jó volt újra otthon lenni (Isti mellett). Végre melegben, két nap didergés után.

Szólj hozzá!


2010.11.11. 12:38 Foxybaba

?

"Legrosszabb cselekedeteink és tulajdonságaink sem lehetnek oly rondák, mint aminő ronda és gyáva, ha nem merjük bevallani őket."

"Ha valami nem igaz, de nem tudtad, az csak tévedés. De ha tudtad, mi az igaz, de átalakítottad, megváltoztattad, hazugsággá torzítottad - akkor utálatos dolgot műveltél, és utálatos vagy magad is."

"Az igazság gyors fájdalma elmúlhatik, de a hazugság lassú, maró gyötrelme végtelen, kiapadhatatlan fájdalom."

"Azért a helyedben nem várnék túl sokáig. Te tudod a legjobban, hogy az idő értékes ajándék. A várakozás pedig veszélyes is lehet. Néha elmegy a hajó, és akkor már késő bánat."

Szólj hozzá!


2010.10.20. 21:16 Foxybaba

Csajos hétvége

"Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő."

Szólj hozzá!


2010.10.14. 17:18 Foxybaba

szabadság

"Akinek szenvedélyes a lelke, az nem éri be a hétköznapi élet történéseivel, annak több kell, sokkal több. Van, akinek nagy térre van szüksége ahhoz, hogy éljen, én inkább a saját világomban létezem, amelynek az ajtaját olyan szélesre tárhatom, amilyenre akarom."

Szólj hozzá!


2010.10.02. 19:29 Foxybaba

"Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem."

Szólj hozzá!


2010.09.22. 08:20 Foxybaba

Elinek!

NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK NEKED KEDVES BARÁTNŐM!!!

"Megbeszéltük, hogy még találkozunk, de nem beszéltünk meg konkrétumokat - nem mintha bármelyikünknek is rossz érzése támadt volna. Egyszerűen úgy éreztem és valószínűleg ő is, hogy mindent megbeszéltünk, illetve amit mégsem, azt is megértettük. Nekem elég volt tudni, hogy itt van, és valószínűleg neki is elég a tudat, hogy én itt vagyok. Néha az embernek csak ennyi kell: tudni, hogy a másik van."

"Haszontalan mozdulatok voltak, de megnyugtatók, amilyet csak a szerettei és a legjobb barátai közt kaphat az ember. Ezekből a buta kis érintésekből tudhatja a bajban, hogy nincs egyedül, és bármi van is, ennél csak jobb lesz. Mert a barátai vagyunk, és szeretjük, bármit művelünk is közben önmagunkkal, meg egymással, ez a szeretet sosem változik."

https://www.youtube.com/watch?v=Eg27RyD4U3Y&feature=related

Szólj hozzá!


2010.08.26. 23:03 Foxybaba

"A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság."

"Boldog az, aki semmit nem vár el; sohasem fognak neki csalódást okozni."

"Valami eltört benne, s a sebesült ember már csak védekezés volt, szabatosság, megközelíthetetlen tartózkodás."

" A szerelem néha meghal, néha pedig agyonverik."

Szólj hozzá!


2010.07.25. 19:49 Foxybaba

Pink Bergi

Végre kész a várva várt design.

Szólj hozzá!


2010.06.28. 23:12 Foxybaba

Elivel!

"Egyszer azt hallottam, hogy a barátok olyanok, mint a tükrök. Az ember - kisebb-nagyobb mértékben - azokhoz vonzódik, akikben a saját személyiségjegyei tükröződnek vissza. Ugyanígy van az ellenségeinkkel is. És az én tükreim? Minél jobban nézegetem őket, annál inkább elvarázsolt kastélyban érzem magam."

"A barát nem más, mint vágyunk beteljesülése. A barátunk az a szántóföld, amelyet szeretettel vetünk be, s amelyből hálát aratunk le. Ő menedék, vagy akár mentőöv. Ő az, akihez fordulhatunk szükség esetén, és nála találunk megnyugvást."

Szólj hozzá!


2010.06.13. 11:50 Foxybaba

Szeretlek!

Auth Csilla : Szeretném, ha szeretnél ma még

Nem tudom, hívsz-e holnap, nem tudom, jössz-e holnap, de szeretném, ha szeretnél ma még. Nem tudom, hogy látsz-e holnap. Nem tudom, hogy lesz-e holnap, de szeretném, ha szeretnél ma még. Ha nézhetném, ahogy elalszol. Ha itt lennél, mikor ébrednék.

Ha mégis máshogy lenne, és én már nem leszek benne, legyen szép. Legyen úgy is szép. Akárhol és akármerre, vezessen a jó szerencse, és segítsen, segítsen az ég. Minden ajtó titokra nyílik. Ha tudnánk a jelszót, be se léphetnénk.

Nem tudom, hívsz-e holnap, nem tudom, jössz-e holnap, de szeretném, ha szeretnél ma még. Nem tudom, hogy látsz-e holnap. Nem tudom, hogy lesz-e holnap, de szeretném, ha szeretnél ma még. Mintha már a semmibe szédülnék, szeretném, ha szeretnélek még!

Álmok olvadóban. Lángok elfogyóban. Szeretném, ha szeretnél ma még. Napok, évek elfutóban. Lábnyomok a tiszta hóban. Szeretném, ha szeretnél ma még. Mintha már a semmibe szédülnék, szeretném, ha szeretnélek még!

Boldog Évfordulót Gyogyi!

Szólj hozzá!


2010.05.22. 21:00 Foxybaba

Könyvajánló

Shiver - Borzongás

" A hideg - Grace évek óta figyelte a házuk mögötti erdőben élő farkasokat. Egy sárga szemű farkas - az /ő/ farkasa - visszanéz rá. Nagyon ismerős, de nem tudja, miért. A forróság - Sam két életet élt. Farkasként néma társa a lánynak, akit szeret. Aztán egy rövid ideig minden évben emberként, aki nem meri megszólítani Grace-t... Egészen mostanáig. A borzongás - Grace és Sam számára a szerelem mindig távoli volt. De amikor már kimondták, nem takargathatták tovább. Samnek küzdenie kell, hogy ember maradjon - és Grace harcol, hogy megtartsa a fiút - még ha ez a múlt sebeit, a jelen törékenységét és a képtelen jövőt jelenti is... "

Szólj hozzá!


2010.05.12. 11:17 Foxybaba

...

" ... Annyi éjjel vártam rád tudtam nincs tovább, ha menned kell, hát menj ne várj!

Voltak szép napok, s hetek, téged úgy szerettelek, hogy annáljobban már nem lehet.

De hogy jutottunk eddig, nem tudom, Hogy minden lépés már csak fájdalom, Amit feléd tennék, és mégis hozzád indulok.

Nem akarom újra azt, hogy sírni láss, Nem akarom újra azt, hogy megbocsáss. Nem akarok mást csak boldog perceket, Hogy újra megtalálj, soha el ne engedj már.

Mindíg téged vártalak, nem volt nálad fontosabb, azt hittem, örökre így marad.

De látod nem bírtuk tovább, pedig úgy vigyáztam rád, hogy jobban nem vigyáz majd senki más.

És eljutottunk eddig láthatod Hogy minden lépés már csak fájdalom, Amit feléd tennék, mégis hozzád indulok.

Refr: Nem akarom ........

Nem értem mit vársz még, mondd el, hogy mit tegyek. Mondd el, hogyan szeresselek, hogy neked is jó legyen. Ennyi miért nem volt elég? ... "

Szólj hozzá!


2010.05.08. 23:31 Foxybaba

...

"Az együttélés alapja gyakran nem a kölcsönös szerelem és tisztelet, hanem a félelem a egyedülléttől, a társfüggőség - pedig boldog csak a szabad ember lehet."

"A két fejletlen érzelmi intelligencia következtében lassan kialakulhatnak a játszmák és háborúk. Ekkor a kölcsönös rajongás csökken, mert mindketten rádöbbennek, hogy a másik csak erősnek mutatta magát, holott nem az. (...) Ekkor a spontán bizalom már átalakult görcsös bizalommá. Görcsölésből pedig soha nem jöhet ki jó sztori, és szép lassan létrejön a kondependencia, vagyis a társfüggőség. A görcsös bizalom kisajátító és birtokló. Ebből már soha többé nem lesz spontán bizalom, s így spontán szerelem se."

Szólj hozzá!


2010.04.25. 22:31 Foxybaba

?

"Alvás. A legkönnyebb dolog. Egyszerűen... csak becsukod a szemed. De oly sokunknak az álom kicsúszik a kezéből. Akarjuk, de nem tudjuk, hogy szerezzük meg. De ha szembenézünk a démonainkkal, a félelmeinkkel és ha segítséget kérünk egymástól, az éjszaka már nem is olyan ijesztő, mert többé nem vagyunk egyedül a sötétben."

"Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat. Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit."

"Ahhoz, hogy túléljük ezt a világot, azokkal maradunk, akiktől függünk. Rájuk bízzuk reményeinket, félelmeinket. De mi történik, ha oda a bizalom, hová menekülünk, ha mindaz, amiben hittünk, semmivé foszlik? Amikor minden veszni látszik, a jövő kiismerhetetlen és saját létünk veszélybe kerül, csak annyit tehetünk, hogy menekülünk."

"Sok minden van ezen a világon, amitől félni kell. De a félelmeinknek semmi köze iszonytató maszkokhoz, műanyag pókokhoz vagy rémületes szörnyekhez. Nem. A fejünkben kavargó gondolatok rémítenek a legjobban. Mi van, ha megbánja döntését? Mi van, ha tényleg boldogtalan? Mi van, ha a szerelem esélye örökre elúszott? Hogyan legyünk úrrá ezeken a gondolatainkon? Először is emlékeztessük magunkat: ami nem öl meg, attól csak erősebbek leszünk."

Szólj hozzá!


2010.04.16. 23:01 Foxybaba

...

"A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűnét és megtér, akkor egy csodát fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját."

"Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud ... "

Szólj hozzá!


2010.04.15. 00:19 Foxybaba

Lélek ...

" Légy őszinte, tiszta, bátor. Adj példát. Szemvillanás csak, s kész a bűn, és az örökre tart, örökre büntet, öngyilkos haraggal, és összetöri az emlékedet, téged."

"Amíg hullanak a könnyek, addig nem értük el a fájdalom tetőpontját, csak ha majd újra mosolygunk, akkor válik a fájdalom legyőzhetetlenné és végtelenné."

"Ha valakinek a szívét a legnagyobb kétségbeesés járja át, akkor már nincs semmi kifejezése a közbeeső érzésekre."

"Az ilyen magamfajta ember, ha megszeret valakit, abba az egész lelkét pillanatok alatt beleadja, beleépíti. Hisz neki. S ha a szeretett valaki ezzel a hittel akárcsak tréfából is játszani kezd, inkább elmegy."

Szólj hozzá!


2010.04.14. 07:17 Foxybaba

Barátság

"Ha te meg én barátok vagyunk, akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás. Amikor látjuk egymást, vagy távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az a valami különleges, egyedi ajándék, amelyen senki mással nem osztozunk."

"Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyűlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság."

Szólj hozzá!


2010.03.28. 23:42 Foxybaba

Cosmo: Szerelem & Szex

AZ A BIZONYOS PLUSZ

Ez a titkos hozzávaló, más néven "kattanás" (...) Nehéz megmagyarázni pontosan , hogy mi is ez, de ha megvan, akkor a másik egyetlen érintése vagy pillantása a mennyországba repít. (...)

Honnan ismered fel?

Onnan, hogy az első pillanattól kezdve érzed, vele őrületes lesz a szex. (...) A titkos hozzávaló nem gyarapszik az idő múlásával: vagy ott csillámlik a levegőben, amikor megpillantod őt, vagy nyoma sincs és nem is lesz soha.

Szólj hozzá!


2010.03.19. 22:07 Foxybaba

...

"Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük."

Szólj hozzá!


2010.02.12. 15:08 Foxybaba

Szeretlek!

Te vagy az életem legjobb része!

Szólj hozzá!


2010.02.10. 20:46 Foxybaba

Mindenki olvassa el!

KÜLD TOVÁBB MINDEN MAGYARNAK

Titkok és összefüggések (amit minden magyarnak ismerni kell) Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt - jelentette ki egy német történész csoport: Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét !? Magyarország a földi paradicsom! A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva ! Az energiaközpont: A NASA kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a Pilisben (Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta: Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak. Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe. A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló . A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének busás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye. A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt. A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból, mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni. A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006 -os termést ( amit az állam és az EU 2500 Ft-ért vásárolt fel és tárolt be) feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 Ft-os gabona erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt! Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csN\'dbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket, házaikat, autóikat. A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A gazdálkodók tudatos ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni . Ez egy újabb olyan trauma a földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet. A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában teljesen ártatlan. Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat. Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70 % -ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!). A génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberiség, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, - hatalmas összegeket áldozva - reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok. ecslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő,abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte! Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ. A montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield, évekkel ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a Rockefeller alapítványtól,hogy kutassa ki és bizonyítsa be melyik a földünk alapvető génje. A ki nem mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt, hogy a szemita (felsőbbrendű) gént találják meg. Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet! Kettőt! Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát-medencében élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de hozzátette végső jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól Kínán át Afrika felső részéig, majd Közép Európa és az Uralon inneni terület egészen Skóciáig megtalálható! Ez - a szemita barát - Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását. Érdekesek a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is, melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése! A történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai vándorló műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban érkezett. Ennek ellenére az 1961-ben talált Tatárlaki leleteken, melyek már bizonyítottan legalább 6000 évesek, és az ősi Magyar rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor még a piramisok sem léteztek! De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás! Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes lelet........de meddig? Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon! Ott van a világ szenzációnak számító művér, Dr. Horváth István professzor találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító antigén, mely a vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a koleszterint, ami az érszűkület , magas vérnyomás, azaz a halálozás 67%-os okozója! E kettő találmányból Magyarország annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt képes lenne visszafizetni! Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés: A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött. Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A 2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.. Népirtás: Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel, konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba döntésével csökkenteni kell .. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal generációjával szándékoznak feltölteni. Már Horn Gyula és a jelenlegi kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10 millió magyar.. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió majd megvéd minket. Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni! Simon Peresz: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek között fölvásárolják Magyarországot. Tervek: Az elkövetkező 15-20 évben több millió zsidó betelepítését tervezik. Vagyis a tervek szerint 15-20 év múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor az Izraeli kormány támogatásával ingyen kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges. A hazai lakosság még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják, ismerik és beszélik nyelvünket. Egyetem után azonnal pozicióba kerültek és ma már jórészt ők irányítják a bankokat, a külföldi cégek mögé bújva a maradékokat privatizálják, vidéken vásárolják fel TV készülék kíséretében a földek tömegét! Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják származásukat. Ezzel tévesztik meg a naiv magyarokat. Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó szándékú zsidó közösséget! Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás, ezért már 1-2 évet is kell várni egy műtétre! Számukra nem munkalehetőséget kínálnak, hanem a saját kiszolgálásukra alkalmaznak bennünket, gondoljunk a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra. Az életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg, minden tekintetben. És: Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni ebből a k. országból! Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki, akinek nem volt elég a rabolt vagyona, vezér is akart lenni, és mindegy hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Egy kalap alá tartoznak és egy tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az igazsághoz minden embernek alanyi joga van. Magyarország ma a külföldiek számára még mindig a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a legtöbb adót fizető magyarok. A privatizálás eredményeként a külföldiek zsebét tömjük zsírosra szorgalmas munkával, az EU bérezés 10 %-ért, mialatt az árakat már sok helyen magasabbra emelték mint magában a régi EU országokban van! Nyugaton 800.000 - ból fizetik a 40 ezres gáz számlát, míg Magyarországon 80 ezerből! Még ekkor van képe sokaknak kiállni a nép elé és azt mondani, hogy még sok mindenben nem értünk el az EU áraihoz! A keresetekről aljasul hallgatnak, miközben ők és a kiszolgáló udvarház népe jóval meghaladja az EU felsővezetőinek átlagát! Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság létszámához viszonyítva bárhol a világon. Nálunk a legmagasabbak a hitel kamatok. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé, hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal a minél nagyobb népnyúzást valósítják meg. Már autóra, vásárláshoz nincs önrész, a pénz kölcsönöket pedig minden mérlegelés nélkül ömlesztik a lakosságra jelzálog terhe mellett. Kiépítették ezért a behajtó rendszert, amihez már az állami hatóságokat is igénybe veszik. Vehetik, hiszen ők éppen ebből a körből kerülnek ki, és ezt a kört hívatottak szolgálni! Egy utunk lehet , mely előre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával történhet. Magyarellenesség: Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye. A jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le a magyar területekről, már lassan felvásárolták zsebszerződések és különböző kiskapuk által a fél Dunántúlt! A szlovákok maguknak követelik csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt rombolni.. A magyarverések rendszeresek. Az EU pedig alattomosan hallgat, hiszen érdeke, hogy a magyar földeket megszerezzék. Nemzetgyilkosság és népirtás: A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként: Védőoltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek,vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a népesség túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét már életének kezdeti szakaszán legyengítik. Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az egészségügyi maffiát működtetőknek. A Magyar orvosokat naponta tömegével induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott orvosokat. Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszergyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág. Ezek kezükben tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen szárnyai alá vesz 1-2 megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37 évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek, melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak. Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.

Üdvözlettel: Rácz János

Szólj hozzá!


2010.02.05. 22:47 Foxybaba

Elfáradtam ...

"A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve – anélkül, hogy ezt észrevenné – tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár – ha az ego hatalma megtörik."

"Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert."

Szólj hozzá!


2010.02.03. 20:25 Foxybaba

Újra ...

... meseszép ... .. .

Szólj hozzá!


2010.02.01. 21:06 Foxybaba

Nekünk!

"Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk. Vagy nem akarunk érteni! Ilyen is van. Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekből nem akarja megérteni, amit a másik valóban üzen neki - inkább elhiszi a hazugságot."

Szólj hozzá!


2010.01.26. 15:43 Foxybaba

:-)

"A legfőbb kincs nem az arany vagy az ékszer, nem is a műkincs. Sosem birtokolhatod azt, ami bent a szívedben nincs. A földi javak bizony mulandók, és idővel mind eltűnnek. Ám az igaz, hű barátságok soha, soha meg nem szűnnek."

Szólj hozzá!


2010.01.24. 15:09 Foxybaba

...

"Szívem mélyén veszélyesebb életmód után vágyódtam. Számoltam azzal, hogy vannak hegyes sziklák és áruló zátonyok - nem baj, csak változatosság legyen, változatosság és a Váratlannal járó izgalom."

Szólj hozzá!


2010.01.17. 19:42 Foxybaba

Ne félj! Élj!

“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak. Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.

Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt."

Szólj hozzá!


2010.01.17. 12:28 Foxybaba

Sarah Dessen - Tökéletes

Jason tökéletes. A zárkózott, maximalista Macy is az akar lenni, ezért jár a fiúval. De létezik-e tökéletes ember, és egyáltalán jó-e hibátlannak lenni? Macy sokáig úgy érzi, a válasz igen. Ezen a nyáron azonban megismerkedik egy egyáltalán nem tökéletes csapattal: a Wish partiszervíz fiatal munkatársaival. Ez a barátság és az új szerelem a büntetett előéletű, de jóravaló és művészi hajlammal megáldott Wes-szel felszabadítja, boldogabbá teszi, s átértékelteti a lánnyal egész addigi életét, kapcsolatát "tökéletes" édesanyjával. Végre elkezdheti feldolgozni imádott apja halálát is, amiért alaptalanul felelősnek érzi magát.

"Sosem megfelelő a hely és az időpont az igaz szerelemre. Véletlenül történik, egy szívdobbanás alatt, egyetlen felvillanással, egy lüktető pillanatban."

"Az örökre olyan sok különböző dolgot jelenthet. Állandóan változik, és minden erről szól. Húsz perc, vagy száz év, vagy csak ez a pillanat, vagy bármely pillanat, melyről azt kívánom, sose múljon el. De csak egyvalami számított: az örökké akkor volt, és ez az egyetlen igazság."

"Azt gondolom, bizonyos dolgoknak jobb, ha el vannak törve. Tökéletlenek. Kaotikusak. Így gondoskodik a világmindenség az ellentétekről. Kell lennie néhány gödörnek az úton. Ilyen az élet."

Szólj hozzá!


2010.01.14. 21:04 Foxybaba

Téma: kapcsolatok

" Egy párkapcsolat sokféle háborúságot, válságot, gyötrelmet rejthet magában. Hűtlenséget is. Hirtelen felszikrázó vad indulatokat. Mégis azt mondom, mindaddig érdemes csinálni, amíg a "szív szeme" átlát a viharok felhőin."

"Két úton nem lehet egyszerre járni. Mert ahhoz az egyiket a másikért el kell árulni."

"Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni. Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit másnak okozol, nem tudsz szeretni. A karma nem büntetés, hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni; mit érez, hol fáj neki. Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod, mi az, hogy »vele« és »együtt« és »közösen«. Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne én okozok."

"Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember."

"Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem. Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik."

"Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni."

"Minden kapcsolat rohad néha. Azonnal elmenekülni - nem megoldás. Meg kell próbálnod megmenteni, kihúzni a rohadásból - ez az igazi emberi magatartás."

"Mi köt össze két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy együtt éljenek. Mi választ el két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy kapcsolatuknak vége van."

"A szeretet két ember között azt jelenti, hogy a másik öröme, jó érzései (...) fontosabb, mint az enyém. A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről. A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül. A szeretet - ha már megszűnt is - visszaragyog a múltból, mint az élet legfontosabb ajándéka. Még egyszerűbben: a szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van."

"Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált."

"A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat - a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!"

Szólj hozzá!


2010.01.04. 20:48 Foxybaba

Pár gondolat, Neked!

Van úgy, hogy egyszer csak megváltozik benned valami, eltörik és úgy érzed nincs visszaút. Szerettél, nagyon szerettél, de egy tett, egy mondat megváltoztatott mindent. Hiába is szeretnéd folytatni, nem megy és nem azért mert ellene vagy, hanem mert már nem tudsz úgy ránézni, hozzáérni. Ahogy múlik az idő egyre jobban tartózkodsz, hideg leszel, egyre jobban idegesít minden tettével és a végén már a puszta jelenléte is idegesít, hiába nem csinál semmit. Ha egyszer eltörtél legbelül, azt már nem tudod megragasztani, újra egyesíteni, nem megy.

Szólj hozzá!


2009.12.31. 18:17 Foxybaba

B.Ú.É.K.

Boldog Új Évet Kívánok Kedves Barátnőim: Andi és Eli!

"A jutalom, amiért túléltük az ünnepeket, az újév, és már el is jutottunk az újévi fogadalmak csodás hagyományához. Hagyd hátra a múltad, és kezdd elölről! Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük. Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi, és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy új év. Ez egy esemény. Kicsi vagy nagy? Valami, ami megváltoztat minket. Jó esetben reményt ad, vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat, és emlékeinket. A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet."

Szólj hozzá!


2009.12.29. 23:01 Foxybaba

Pff ...

"Én valahányszor tévedésből benyitottam valahova, ezt betű szerint és képletesen egyaránt mondom, mindig valami váratlan aljasságot fedeztem föl. Ha a társadalmat hirtelen ki lehetne fordítani, mint egy kesztyűt, és megnézni a belsejét: valamennyien elájulnánk az undortól és a rémülettől."

Szólj hozzá!


2009.12.24. 19:00 Foxybaba

Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

"Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje."

Szólj hozzá!


2009.12.20. 13:49 Foxybaba

Még mindig

"Hát egye fene, itt vagyunk, szeretem őt. Talán kevésbé szeretném, ha ő nem szeretne ennyire. Ez a kétfelől áramló érzés összefonódik, meghatványozzák egymást, perzselő áramkört hoznak létre."

Szólj hozzá!


2009.12.14. 22:18 Foxybaba

A Nő

"Minden nőnek megvan a maga sajátos szép része: a vidám nevetés, huncut pillantás, vágyakozó szem, lehajtott fej, kíváncsi értelem, csendes melankólia, mély sejtés, figyelmeztető búskomorság, égi honvágy, meg nem gyónt indulatok, kérlelő ajkak, titkokat rejtő homlok, csábító fürtök, álcázó szempillák, földi büszkeség, szűzi szemérmesség, angyali tisztaság, lebegő szárnyalás, vágyakozó álmok, titokzatos sóhajok, karcsú termet, szelíd járás, dús kebel, ringó csípő, apró láb, selymes érintésű kéz. - Mindegyiknek megvan a maga szépségrésze, s ami az egyikben nincs meg, megvan a másikban."

Szólj hozzá!


2009.12.12. 22:17 Foxybaba

Bizalom

"Csak aki magában bízik, bízhat másokban is. S a másokban való hit alapja a rendíthetetlen önbizalom. A két hit: egy. Ha bármelyik hitet elveszti az ember, olyan lesz, mint a félszárnyú madár. Nem tud repülni."

"Nagy bátorság kell, hogy álmaid megoszd valakivel."

"Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikben megbízom. És itt nem olyan fajta bizalomról beszélek, amire akkor gondolok, ha azt mondom, hogy például "Bízom benne, hogy nem hazudsz nekem" vagy "Bízom benne, hogy nem lopod el a pénzem". Én arról a bizalomról beszélek, amikor tudod, hogy valaki soha nem fog bántani, a körülményektől függetlenül. Vagy amikor tudod, hogy néhányan mindig melletted fognak állni, nem számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok."

"Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!"

"A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni."

"Minden őszinte ember sebezhető, mert a feltételezett őszinteségért egész önmagát adja."

"Hogyan csinálják ezt az emberek - félretenni minden félelmüket, és feltétel nélkül bízni valakiben, minden tökéletlenségük és félelmük ellenére?"

"Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni."

"Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához."

"Ha a problémáidat nem osztod meg azzal, aki szeret, nem adsz neki alkalmat arra, hogy eléggé szeressen téged."

"Gyerekkoromtól fogva rettenetesen szeretek hinni, épp ezért nagyon gyanakvó vagyok. Nagyon nehezen, valóban nagyon nehezen hiszek; látszólag persze könnyen, mert nem szeretem meggyanúsítani az embereket, s amíg be nem csapnak, addig hiszek."

Szólj hozzá!


2009.12.02. 18:59 Foxybaba

PLAYBOY 2009 Október - COOLSZEX

Téma: Szexbarátság!?

" Hiszek a szexbarátságban - kezdi Ágnes (27). - Az életem során többször kerültem olyan helyzetbe, amikor nagyon is jól jött egy régi kedves ismerős ölelése, csókja, szexuális segítőkészsége. Főleg akkor kerülnek elő ezek az arcok, amikor az ember válságban van. A nőnek ugyanis szüksége van arra, hogy szexuális vonzerejét is megcsodálja, értékelje időnként valaki. Ráadásul tét nélkül csinálhatod, úgy, hogy közben nem egy ismeretlent szedsz fel a sarki diszkóban. Szóval jól jönnek időnként a régi fuck friendek."

Szólj hozzá!


2009.11.29. 18:54 Foxybaba

Soha nem lesz vége?

"Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon."

Szólj hozzá!


2009.11.29. 18:48 Foxybaba

Neked Nagypapa!

" Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél, nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled."

"A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem."

"Ez a legszentebb kötelezettségek egyike, amellyel a barátok, a családtagok tartoznak egymásnak. Nem hagyják kialudni az emlékezés lángját, így aztán, ha valaki meghal, nem tűnik el azonnal és nyomtalanul a világból, valamilyen szinten tovább él, legalábbis addig, amíg azok élnek, akik szerették. Az ilyen emlékezés fontos fegyver az élet zűrzavarai és a halál ellen, ez biztosítja a folyamatosságot a generációk között, hozzájárul a rendhez és az értelemhez."

Szólj hozzá!


2009.11.28. 15:27 Foxybaba

Vörös pöttyös könyvek

"Van egy pont, ahol kislányból nő lesz.

Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.

Egy pont ahol kiborulsz.

Egy pont, ahol már nem agyalsz.

Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülhetsz.

Egy pont, ahol az extázis kezdődik.

Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van, és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz,ha arra vágysz.

Mindig van egy pont ...

Gondolkodj! Ne gondolkodj!

Éld az életed!

Minden fejben dől el - ezt Te is tudod."

Engem teljesen magával ragadott a vörös pöttyös könyvek varázsa.

Szólj hozzá!


2009.11.21. 20:44 Foxybaba

Mindig van válaszút ...

"Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is."

Szólj hozzá!


2009.11.21. 20:33 Foxybaba

Edee

"Egy pillanatot akkor tud erősen megélni az ember, ha minden mást kizár, ha nem hagyja, hogy a körülmények nyugtalanítsák, csak engedi, hogy az élmény teljesen kitöltse."

Szólj hozzá!


2009.11.12. 20:58 Foxybaba

Eclipse - Napfogyatkozás

Jacob napsugaras mosolya, vagy Edward holdfényragyogása? Bella mindent elveszíthet: barátot, szerelmet.

"Merj álmodni! Az álmok nem fogynak el."

"Ebben a percben úgy éreztem, mintha egyek lennénk. Az ő fájdalma az enyém is, és mindig is az én fájdalmam volt. Az ő öröme az enyém is. Örömöt éreztem, de mégis, ez az öröm fájt is. Majdnem tapinthatóan, szinte égette a bőröm, mint a sav, lassú kínnal."

"Te lehetsz elég bátor vagy elég erős ahhoz, hogy nélkülem élj, ha az a legjobb, de én sose tudnék ennyire önfeláldozó lenni. Veled kell lennem. Ez az egyetlen módja annak hogy éljek."

"Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart hatalmában, hanem ő vonz magához. (...) Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy az védő, szerető, barát vagy testvér."

"Őrizd a percet! Mert ami eljön, az el is múlik, ezt a halandók tudják csak igazán."

Szólj hozzá!


2009.11.08. 18:20 Foxybaba

Barátok

Ma újra találkoztam pár régi (számomra kedves) ismerőssel. Jó volt beszélgetni velük és hallani, hogy minden rendben alakul az életükben. Rájöttem, hogy nagyon hiányoznak nekem. Főleg Andris ... Legszívesebben egy öleléssel köszöntöttem volna, de sokszor nem csak magunkra kell gondolni hanem a körülöttünk lévőkre is. Nagyon jó érzés volt látni, hogy boldog és ezt az örömöt megtudja osztani mással is.

Viszont aki miatt mentem, sajnos már nem volt ott, épp elkerültük egymást. Nekem nagyon hiányzik a társasága. Azt hiszem neheztel rám ... , ezt szerettem volna megbeszélni vele, de úgy néz ki erre a beszélgetésre megint várni kell.

Szólj hozzá!


2009.11.07. 20:38 Foxybaba

RAMMSTEIN!!!!!!!!

El sem hiszem, hogy újra nálunk koncertezik a Rammstein. A pár évvel ezelőtti koncerten is voltam és azt kell mondjam senki kedvéért ki nem hagynám most se! Aki egy kicsit is szereti a zenekart jöjjön el!

Szólj hozzá!


2009.10.21. 21:18 Foxybaba

"A család olyan szó, amelynek a jelentésében benne van a biztonság, a sziklaszilárd alap, az a hely, ahová hazamehetünk, amelyben felnőhetünk..., amelyből kirepülhetünk, de mégis emlékszünk rá és belekapaszkodhatunk..., mert amit ott hallottunk, örökre megmarad a fülünkben és a szívünkben..., az emlékek színes szoborként egy életre belénk vésődnek, apró, csillogó színű szilánkokból, amelyek némelyike ugyan haloványabb, sőt néha egészen elhalványul, olyannyira, hogy már-már elfelejtjük..., ám teljesen sohasem merülnek feledésbe. Ez az a hely, ahol elkezdődik az életünk, és ott szeretnénk, ha véget érne."

Szólj hozzá!


2009.10.12. 17:16 Foxybaba

...

"Szenvedély. Van-e a világon olyan ember, aki több mint ötévi házasság után soha nem nézett másra és soha nem kívánta azt, hogy bárcsak más lenne a partnere? Van-e olyan ember a világon, aki nem csalta meg a párját legalább egyszer az életben, ha csak képzeletben is? Hány férfi és nő megy el mégis emiatt, azután amikor ráébred, hogy a szenvedély nem tart sokáig, visszatér az igazi párjához? Ha az ember egy kicsit is éretten gondolkodik, elfelejt mindent. Hiszen mindez teljesen normális, elfogadható, és hozzátartozik az ember biológiai felépítéséhez."

Szólj hozzá!


2009.10.08. 18:52 Foxybaba

...

"Az egy szobában való együttélést az is megnehezíti, hogy képtelenség bármit is elrejteni a másik elől. Persze nem a pár nélküli, koszos zoknikra gondolok, vagy arra a galacsinná összegyűrt, tizennégy papírlapra, rajtuk egy sikertelen vers próbálkozásival. Elrejteni a legbensőbb, magánjellegű dolgokat kell: a könnyeket, melyek az ember szeméből olykor kikívánkoznak, a gondolatokat, melyeket egy csöndes, magányos zugban szeretne végiggondolni, a szavakat, amelyeket hangosan szeretne kimondani, hogy hallja, hogyan hangzanak - de más ne legyen fültanúja."

"Az életben egyikünk sem találkozik annyi szeretettel, amennyire szüksége volna."

"Maga az eskü egyszerű: jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben, tisztelik és soha el nem hagyják egymást míg a halál el nem választ. Igen az eskü egyszerű, de találni valakit ki leteszi, nehezebb mint akárki gondolná."

"Zárkózott embereknek gyakran valóban szükségük van arra, hogy megnyílhassanak, és beszélhessenek érzelmeikről."

Szólj hozzá!


2009.10.08. 18:33 Foxybaba

???

"Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami."

Szólj hozzá!


2009.10.08. 18:08 Foxybaba

New Moon - Újhold

"Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket. Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik."

"Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt."

"A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett."

"Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön."

Szólj hozzá!


2009.09.30. 12:55 Foxybaba

Egy Angyalnak!

"Egy igaz barátságnak az a jellemzője, hogy bármi történik is, az mit sem változik. A barátság és az a készség, hogy egymáson segítsünk, az élet hátralévő részére is megmarad."

"A közeli barátok számára a segítségnyújtás nem a várható viszonzás függvénye."

"Csak a barátok azok, akik akkor is meghallgatnak, ha hajnali négykor hívod fel őket."

"Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét."

Én mindig melletted leszek kedves Barátnő!

Szólj hozzá!


2009.09.26. 15:18 Foxybaba

?

"“Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót. Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”"

Szólj hozzá!


2009.09.26. 14:21 Foxybaba

Twilight - Alkonyat

"Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra."

"A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal."

"Az ujja lassan végigsimított a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Kezem erőtlenül támaszkodott a mellkasának, és már megint szédültem. Lassan előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkával az enyémet, nagyon óvatosan, résnyire nyitott szájjal. És akkor összeroskadtam."

"És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem. Habozott - de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni, miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla, még mindig ura önmagának."

"Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér."

Szólj hozzá!


2009.09.21. 18:49 Foxybaba

Neked!

"Érzem, hogy szeretlek! Te nem érzed? Lehet, hogy csak én érzem, és te nem érzed, hogy igenis szeretlek? Én belegebedek, a szívem hevesebben ver, s te kíméletlenül faggatsz? Hát van őszintébb jele a szeretetnek, mint hogy valaki érzi, hogy szeret?!"

"Mert ha vidám vagy, meg akarom kétszerezni vidámságodat; ha bús vagy, akkor meg akarom felezni veled a bánatot és így öröm lesz az néked, mélyebb az örömnél. És ha jól érzed magad, mulatsággal és változatossággal fogom üdíteni lelkedet; ha pedig beteg vagy, ápolni foglak; és ha fáradt vagy, a keblem lesz majd alvópárnád, hol nyughatol - s éjjel és nappal a lelkem a lelkeddel lesz és karom ölelni fog. És ha nem kívánsz, távol leszek; és ha ismét akarsz, ott leszek nálad. És ha előtted halok meg, úgy rendjén van és le kell mondanod rólam - ám ha te hagysz engem itt hátra, akkor követni foglak a máglya tüzén keresztül, mert nem akarok nélküled élni egyetlen napot sem."

Szólj hozzá!


2009.09.20. 16:53 Foxybaba

Sors ...

"Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk."

"Sose harcolj a sorsod ellen, mert azt veszítheted el, aki neked a legdrágább."

"Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra, hogy megkapjuk amit akarunk. És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket."

"Talán ez a sok új dolog. Az új cipő mindig szorít. Az életben is így van: a sors időnként beletaszít az ismeretlenbe - akár akarjuk, akár nem."

Szólj hozzá!


2009.09.20. 16:14 Foxybaba

Furcsa ,,,

"Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt."

Szólj hozzá!


2009.09.16. 21:44 Foxybaba

Vágyakozás ....

"Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket."

Szólj hozzá!


2009.09.11. 13:07 Foxybaba

Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki már gondolt arra, hogy feladja és nem küzd tovább az életben. Sokszor nem úgy tűnik, de mindig van remény. Soha nem szabad feladni az álmainkat.

Egy részlet a könyvből:

Igazad van, józan eszem az nincs. Nem akarok abban hinni, amiben mindenki más. Megvannak a magam gondolatai, olyan dolgok, amiket nem tanítottak, amiket nem könyvből olvastam. Tapasztalatból tanulok. Te... te viszont félsz bármit is átélni, így aztán megmarad a józan eszed, de másod semmi.

Szólj hozzá!


2009.09.04. 23:22 Foxybaba

Gyogyilak :D

"Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni."

Együtt....

Megint van valaki aki vár haza esténként, aki miatt érdemes sietni haza, a Mi kis szobánkba.

Szeretlek Gyogyi <3

Szólj hozzá!


2009.08.30. 16:48 Foxybaba

Motorozás ...

"Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni."

Szólj hozzá!


2009.08.24. 17:00 Foxybaba

Hiányzol Andi!

"- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.

- Melyik az a rész?

-Az, amikor te meg én mi leszünk."

"Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?"

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása