"Alvás. A legkönnyebb dolog. Egyszerűen... csak becsukod a szemed. De oly sokunknak az álom kicsúszik a kezéből. Akarjuk, de nem tudjuk, hogy szerezzük meg. De ha szembenézünk a démonainkkal, a félelmeinkkel és ha segítséget kérünk egymástól, az éjszaka már nem is olyan ijesztő, mert többé nem vagyunk egyedül a sötétben."
"Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat. Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit."
"Ahhoz, hogy túléljük ezt a világot, azokkal maradunk, akiktől függünk. Rájuk bízzuk reményeinket, félelmeinket. De mi történik, ha oda a bizalom, hová menekülünk, ha mindaz, amiben hittünk, semmivé foszlik? Amikor minden veszni látszik, a jövő kiismerhetetlen és saját létünk veszélybe kerül, csak annyit tehetünk, hogy menekülünk."
"Sok minden van ezen a világon, amitől félni kell. De a félelmeinknek semmi köze iszonytató maszkokhoz, műanyag pókokhoz vagy rémületes szörnyekhez. Nem. A fejünkben kavargó gondolatok rémítenek a legjobban. Mi van, ha megbánja döntését? Mi van, ha tényleg boldogtalan? Mi van, ha a szerelem esélye örökre elúszott? Hogyan legyünk úrrá ezeken a gondolatainkon? Először is emlékeztessük magunkat: ami nem öl meg, attól csak erősebbek leszünk."
Ajánlott bejegyzések: