Pár napja visszaolvastam egy régebbi blogbejegyzésem és az olvasottak láttán elgondolkodtam... még mindig itt tartunk, sőt, a helyzet egyre elszomorítóbb. Ismerkedés, párkapcsolat, kommunikáció, az internet világában, online felületek százai, amik azzal kecsegtetnek, "nálunk fogod megtalálni az igazit".Valahol legbelül mindenki ebben reménykedik, gyors regisztráció, pár kép/mondat magadról és már megy is a keresgélés, jobbra húz, megy a szívecske, megvan a kölcsönös szimpátia és ennyiben meg is állt a dolog. Nagyon ritka ha elkezdődik, esetlegesen egész nap gördülékenyen megy a kommunikáció, ahol megvan az adok-kapok, mind a ketten érdeklődünk, szeretnénk megismerni a másik felet. Egy ideig én sem tudtam eldönteni mit szeretnék, kicsit sok lett a csalódásból, gondoltam jobb lenne lazábbra venni az ismerkedést, de nem, az nem én vagyok, nem ez kell. Igen tudom, sokat várok ... mások szerint, szerintem pedig ez az alap. Őszinteség, tisztelt, kommunikáció. Nem a herceget várom fehér lovon vagy béjemvével. Egy mosolyt szeretnék ami levesz a lábamról, egy tekitet, ami nem tud betelni velem, ha egész nap nézhetne, az sem lenne elég neki. Aki nem fut el, ha feltárom neki mit érzek, hogy én régimódi lány vagyok, szeretnék házasodni, mert számomra a tisztelet jele és ha megérett rá a kapcsolat, szeretnék gyerekeket, akikben viszont látom a mosolyunkat, tekintetünket. Jó lenne végre valakivel megosztani az életem, a jót és a rosszat is, esténként öleléssel, csókkal hazavárni, ugyanígy útnak indítani reggelente. Milliónyi közös élményt átélni, amiről majd a teraszon ülve lehet mesélni a gyerekeknek, unokáknak. Átsegíteni egymást a hullámvölgyeken, kézenfogva, mert tudjuk, együtt képesek vagyunk minden rosszat leküzdeni. Aki tudja mit jelent a szerelem, szenvedély, tisztelet, nyitottság, feltétel nélküli bizalom együttese. Aki rámnéz és tudja, akire ránézek és egy szó nélkül tudom, mi jár a fejében.
Párkapcsolatok ezreiben élnek nők és férfiak barátként egymás mellett, akiket csak az ismeretlentől való félelem tart vissza a boldogságtól, ha tényleg úgy érezzük, hogy mindent megtettünk, elkövettünk a kapcsolatért, de mégsem működik, nincsenek már érzések, adjuk meg magunknak és a másiknak is az esélyt, hogy boldog lehessen valaki mással! Viszont, ha még bennünk szunnyadnak az érzések, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy újra nőként és férfiként éljünk egymással és ne felejtsünk el őszintén kommunikálni, néha csodákra képes. Ne hagyjuk, hogy a félelem uraljon minket, sosem jó tanácsadó. Ami pedig a legfontosabb, merjünk szeretni, a mostban élni!
