Nem gondoltam h még valaha fogok írni ebbe a blogba, de valami újra pötyögésre késztetett. Január, az a bizonyos, mikor elterveztem, mit nekem pasik, jön a tavasz, csakis a Bergi és én vagyunk a lényeg. Erre megjelentél Te ... csak írtál, írtál, persze nem vettelek komolyan, volt, h vissza se írtam, de kitartottál, míg egy februári napon elkezdődött részemről is valami. Emlékszem egész nap chat-eltünk, nem számított semmi, csak mi ketten. Jött a kötődés, a kötődéssel együtt a küzdelem, én itthon, Te kint. Volt h napok teltek el kommunikáció nélkül, mert nem voltál net közelben, ilyenkor mindig oldalakat gépeltem, mert tudtam, sokszor ez tart életben téged, nem volt titok, engem is. Mikor esténként hallottam a hangod, ahogyan mosolyt tudok csalni az arcodra egy átdolgozott nap után... mindennél többet jelentett. Hallani ahogyan mondod Ani, kicsi Anim. Volt mikor elakartál lökni magadtól, de én nem adtam fel, egy hét után jött az sms: "ne haragudj Ani, azt hittem könnyebb lesz ha nem beszélünk, de hülye voltam, nem bírom nélküled". Végül mikor otthon voltam Fejérben találkoztunk és megígérted, nem fox soha többet eltűnni, nekem nem. Mondtad mennyire küzd az eszed a szíveddel, tudod h még egy ilyen lány nem lesz az életedben, de nem teheted meg h itthon maradsz. A mostani hétvége kellett ahhoz h megtudjam miért. Álltam döbbent arccal és nem tudtam mást, mint pislogni. Ismersz, tudhatnád jól, ha tisztában lettem volna a tényekkel, sosem kértem volna, h gyere haza hozzám, sosem hagytam volna h kialakuljon bármily nemű kötődés. Nem az fájt, amit megtudtam, hanem h nem Tőled tudtam meg. Itt az ideje végleg elengednem, mert már nem szeretnék nyerni, így nem. A szívemben mindig lesz egy kis hely számodra ahol "kicsi Ani" maradok, csak neked B.....om. Mindig vigyázz magadra!
Szépséges tündér kicsi Ani
