"“Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót. Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”"
2009.09.26. 14:21 Foxybaba
Twilight - Alkonyat
"Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra."
"A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal."
"Az ujja lassan végigsimított a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Kezem erőtlenül támaszkodott a mellkasának, és már megint szédültem. Lassan előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkával az enyémet, nagyon óvatosan, résnyire nyitott szájjal. És akkor összeroskadtam."
"És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem. Habozott - de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni, miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla, még mindig ura önmagának."
"Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér."
Szólj hozzá!
2009.09.21. 18:49 Foxybaba
Neked!
"Érzem, hogy szeretlek! Te nem érzed? Lehet, hogy csak én érzem, és te nem érzed, hogy igenis szeretlek? Én belegebedek, a szívem hevesebben ver, s te kíméletlenül faggatsz? Hát van őszintébb jele a szeretetnek, mint hogy valaki érzi, hogy szeret?!"
"Mert ha vidám vagy, meg akarom kétszerezni vidámságodat; ha bús vagy, akkor meg akarom felezni veled a bánatot és így öröm lesz az néked, mélyebb az örömnél. És ha jól érzed magad, mulatsággal és változatossággal fogom üdíteni lelkedet; ha pedig beteg vagy, ápolni foglak; és ha fáradt vagy, a keblem lesz majd alvópárnád, hol nyughatol - s éjjel és nappal a lelkem a lelkeddel lesz és karom ölelni fog. És ha nem kívánsz, távol leszek; és ha ismét akarsz, ott leszek nálad. És ha előtted halok meg, úgy rendjén van és le kell mondanod rólam - ám ha te hagysz engem itt hátra, akkor követni foglak a máglya tüzén keresztül, mert nem akarok nélküled élni egyetlen napot sem."